Na, ez aztán a romantika!
2009. november 04.
Kedves Történetírók, kedves Olvasók!
Véget ért az Őszi romantika nyereményjáték harmadik és egyben utolsó fordulója. A forduló ezúttal a ROMANTIKA jegyében telt: a feladat az volt, hogy megfogalmazzátok számotokra mit jelent ez a fogalom. A történeteket ezúttal Vass Virág, a Vulévu c. könyv szerzője zsűrizte:
"Éjjel jutottam csak hozzá az olvasához, megfelelő napszak ehhez a műfajhoz. Kellőképpen fáradt voltam hozzá, hogy háttérbe szoruljon az intellektus tudatos mérlegelése, és valóban azt a történetet emeljen ki, amelyik magával ragad. Erre mindig az életszagú, kevésbé kimódolt írásoknak van esélye.
Ahogy egy régi főszerkesztőm mondta, egy történetben nem árt ha van történet. Ez a szempont néhány írást eleve rostált. Bár nagyon tetszett Najmod és Meggyecske szofisztikáltabb megközelítése, végül Manuka görög története ütött szíven. Ebbe a rövid írásba sikerült leginkább belefeledkeznem. Magabiztos, könnyed léptekkel sétál a szirupos romantika határán, de sohasem lépi át, mindig győz a szerző arányérzéke. Ugyanakkor emóciókat vált ki, úgy álomszerű, hogy hisszük, ez bármelyikünkkel megtörténhet, hiszen a karakterek nincsenek idealizálva, hús-vér nyaralók. Még reggel is, amikor felébredtem, ott éreztem magam közöttük a strandon, a görög fánkárus szomszédságában."
Vass Virág
A nyertes történet beküldője az Ulpius-ház Kiadó könyvcsomagját kapja ajándékba. Gratulálunk!
Különdíjasunk
A hat hetes játék leforgása alatt a harmadik forduló alkalmával érkezett a legtöbb pályázat az Üzenőfalra. A választás különösen nehéz volt: ezért úgy döntöttünk, hogy a Vass Virág által győztesnek választott manuka mellé még egy különdíjat ajánlunk fel a Szerkesztőség abszolút kedvencének:
Rapperswil írásában nemcsak a szerelem és a megmagyarázhatatlan vonzódás lélekrajza fogalmazódik meg, de átsejlik rajta a női magány, társkeresés, a kiteljesedés utáni vágyakozás finom lelki rezdülése is. A romantika úgy jelenik meg ebben a történetben, mint a testi-lelki egyesülés letéteményese, amely elválaszthatatlan az igazi szerelemtől. Az írás nyelvezete szépirodalmi magaslatokat céloz meg, az apró részletek plasztikus láttatása különös tehetséggel valósul meg. A történet szerkezete bravúros, valóság és képzelet, test és lélek, múlt, jelen és jövő egymásra felelő képei váltják egymást, mintha csak a zakatoló vonat ritmusát hallgatnánk. A lezárás nemes lelkű, magasabb szempontokat idéző mondatai teszik teljessé és feledhetetlenné a történetet, amelyet talán mindannyian megéltünk, de csak kevesen tudnánk így elmondani. Irodalmi igénnyel megírt, valódi novellát alkotott.
A különdíjasunk a nővagyok.hu könyvcsomagját kapja ajándékba. Gratulálunk!
Manuka története
Romantika...Első hallásra rózsaszín köd, rózsacsokor, vacsora, séta a holdfényben, és más közhelyek jutnak eszembe. Romantika...Ha jobban belegondolok, mit jelent számomra az a szó, amire minden nő vágyik, talán egyetlen történetet tudnék kiemelni életem romantikus eseményei, pillanatai közül. Egyet, ami örökre beleégette magát a szívembe, életembe.
Két éve történt, hogy a barátnőmmel hosszú szervezkedés után elindultunk nyaralni. Ketten, Görögországba, egy kis görög falucskába. Békét, nyugalmat, napfényt kerestünk.
A görög macsók..Ugye mondanom sem kell, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy hagytuk, hogy udvaroljanak, bókoljanak, de tudtam,csak óvatosan...Egy nyári flörtnél nem lehet több, mert ugye ezek a görögök...
Második este történt, hogy táncoltunk, tomboltunk, nevettünk, és a barátnőm máris egy görög karjaiban...Hoppá.
Megfordultam, elmentem egy italért, jöttem-mentem, táncoltam, aztán felnéztem és előttem állt Ő. Magas, vállas, barna, és rám mosolygott, csak engem nézett. Igen, tisztán emlékszem erre a pillanatra. Dübörgött a zene, hangos volt, már már dobhártyaszaggatóan hangos, bennem mégis eltompult a világ. Mire visszatértem a valóságba, már táncoltunk, és éreztem: nem akarom, hogy valaha is véget érjen az este.
Gondolkodtam, és rájöttem. Miért hagynám ki? Egy oltári Adonisz, itt van a fülledt görög éjszaka..Miért ne érdemelném meg? A barátnőm is bíztatott, és tudtam: nem számíthatok másra, csak pár gyönyörteli órára tőle. Néztem Őt, beszélgettünk, el sem engedtünk egymást, és már pirkadt, amikor hazakísért. Elkérte a telefonszámomat, és én mosolyogva aludtam el.
Az elkövetkezendő napokban vele voltam éjjel-nappal. Bónuszként ért, hogy ő a fánkárus a parton, és olyan szeretettel, és odaadással kínálta nekem a fánkot, hogy teljesen elolvadtam tőle. Az első éjszakánkra - amit együtt töltöttünk - nem találok szavakat. Sosem éreztem még ilyet. Minden rezdülése, minden mozdulata azt mutatta, hogy figyel rám, és szájtátva hallgatta a történeteket a családomról, életemről, tanult magyarul. Szegény volt, de ingyen fánk mindig volt a számomra, és kevés kis borravalóját is arra tartogatta, hogy engem és a barátaimat megvendégeljen egy italra. Vele laktam, vele éltem, és a 2 hét úgy repült, de úgy...Szerelmes voltam, talán úgy, ahogy még életemben soha.Alig ismeretem, és alig tudtam róla valamit, de mindenemet odaadtam, feladatam volna érte.
Sírva búcsúztunk, ígértük, fogadtunk, hogy mi ketten együtt, örökké...
Hazajöttem. Mindenki igyekezett visszazökkenteni a valóságba. Nem sikerült. Minden nap telefonáltunk egymásnak, felváltva,és tudtam: több voltam neki, mint egy nőcske a nyaralásból. Bíztam benne, bízott ő is, nehéz volt, több volt, mint nehéz, de egy év múlva megbeszéltük, hogy találkozunk újra. Ugyanott, ugyanakkor.
Lázasan készültem, féltem, hiába bíztatott, azért egy év, csak egy év. Őrülten szerettem Őt.
Másodszor is elutaztunk a görög falucskába.
Felhívott, megfordultam, és ott áll előttem. Kicsit lefogyva, kicsit megtörve, de az én szerelmem volt, és úgy - ahogy azelőtt csak a filmekben láttam - rohantunk egymáshoz, öleltük egymást ahogy csak bírtuk. Együtt éltünk, együtt voltunk éjjel-nappal, és úgy éreztem, hogy nem tudok tovább élni nélküle...Mindent megváltoztatott az életemben.
Haza kellett jönnöm. A telefonok még mindig mindennaposak, és még mindig őrülten szeretem.
Bízunk egymásban. Hisszük azt, hogy a nehéz anyagiak, a földrajzi távolság, a vallási problémák (ő iszlám) ellenére egyszer férj-feleség lehetünk. Sosem mondok le róla, az álmomra, bár tudom, hogy a laikusok ferde szemmel néznek rám. Megszoktam, nem zavar, lázasan tanulom a görögöt, az albánt, mindent, hogy a későbbi életünk könnyebb legyen...Miért ne válthatna valóra az álmom? Hiszek benne, hiszem hogy így lesz.
Rapperswil
Romantikus történet – szabadon
Már hónapok óta minden nap ugyanazzal a vonattal utazom.
Megváltozott körülményeim távol taszítottak a fővárostól – engem, a vérbeli pestit – de már nem bánom. Sokszor átgondoltam: jól van ez így.
Vagy mégsem? Néha tudom a világot, máskor meg nem tudok semmit. Megváltom a jegyem, közben újból esni kezd, figyelem a ritmust hallgatag - szomorún. Tengernyi víz lehullott már cseppenként átáztatva mindent. Gyorsan helyet keresek az egyik vonatkocsiban, még tíz perc van az indulásig.
Leülök és csak bámulok kifelé. A vonat ablakán egy apró bogár mászik, siet nagyon, ám egy kövér esőcsepp lesodorja. Vagy háromszor újra kezdi.
De kis bolond! Vajon hová igyekszik? Sietős léptekkel egy férfi megy el a vagon mellett. Látom, tétovázik, aztán mégis ebbe a kocsiba száll fel. Csak nem… Most meg minek igazgatom a hajam? Még ha ő is az…
De hát nem is tudom ki. Már hetekkel ezelőtt észrevettem. Mindig ilyenkor utazik, igaz, a héten még nem láttam és ma már szerda van. Nincs rajta semmi különös, mégis kitűnik. Próbálom megfejteni: miért? Elmegy mellettem, helyet keres. Nem nézek utána, de valami különös érzés megérint. Ki ez a férfi? Idegesen rebben a szemem, ahogy hirtelen magam előtt látom; kénytelen itt leülni, nincs hely máshol. De nem velem szemben foglal helyet, távolabb ül. Értem én… Igyekszik minél előbb elhelyezkedni, vizes haján épp hogy igazít, felakasztja a zakóját. Kék ing van rajta. A szeme is kék. Nem akarom megbámulni, de valahogy mégis mindig rátéved a tekintetem, és ezt érzi is. Nyugodtnak látszik, de nem téveszt meg: vibráló nyugtalansággal újságot vesz elő fekete aktatáskájából és olvas. A vonat indul, néhány percig az esős kinti világot nézem, de ő foglalkoztat. Sőt, mi több: egyre inkább érdekel. Lopva figyelem és találgatok: ki lehet, mi lehet? Fáradtnak látom, de az egész utat végig csak olvasással tölti. Cegléden leszáll.
----****----
Tudatosan választom a vonat legutolsó kocsiját. Ha jön, itt kell elhaladnia. Látnom kell! Gondolataim közt egyre többet időzik, rendszeresen felbukkan, mint egy kedves ismerős vagy szerető. Rengetegen vannak a peronon. Szomorú leszek ha nem láthatom. Talán soha többet. De hátha már a vonaton van?? Tétován ülök a helyemen és belém nyilal a felismerés: várom őt! Bömbölő kisfiút húz a mamája kézen fogva, a gyereknél kicsi, színes papírsárkány. A „tarka táncos” most erőtlenül imbolyog, szinte halott a földközelben. Lángoló színei ragyognak a kora délutáni fényben. Rándulva indul a vonat. Lassan nyúlok a táskám után és csak megyek, megyek a mozdony irányába. A vagonokban – mint aki helyet keres – keresem a férfit. Mindenki „gyanús” aki újságjába mélyedve utazik, de nincs köztük sem. Csalódott vagyok, és úgy érzem, hiába süt a nap. Eltúlzom bánatom.
----****----
Megdobban a szívem, ahogy megpillantom. Siet. Figyelem a lépteit, a mozdulatait, az egész embert. Jó az összhang és ma is csinos. Úgy teszek, mint aki rohanvást érkezik és merő véletlenségből ugyanoda száll fel, ahova ő.
A mögötte lévő ülésre huppanok, óvatosan hátradőlök. Most „összeér” a hátunk. Vajon ő is érzi? Fülsértően csapódik a vagonajtó, egy férfi jön be és őt üdvözli! Hallom, ahogy beszélgetnek, a hangja határozottan szexis. Ádámnak hívják. Illik hozzá ez a név, elegáns és komoly akárcsak a pasi – állapítom meg. Ringat a vonat, Ádám „hátának” dőlök és álmodom…
----****----
Kora reggel van, körülöttünk a virágos rét, mint egy óriási, hullámzó tenger. Vidám pirostól, kedves sárgától virul minden. Fekszem a pléden és a tiszta, kék eget bámulom; a szabadságot juttatja eszembe. Ádám kezét érzem, majd fölém hajol, szája keresi az enyémet. Hosszú percekig csókol, érzem a testét ahogy vibrál, forró az arca. Simogat. Férfias, erős keze mint egy bársonyos folyondár úgy ölel. A szemébe nézek – mintha az eget látnám. Nem kellenek szavak. Érzem, tudja a titkot. A női test titkát. Úgy fedi fel, hogy közben ad, rutinosan, éretten. Néhány pillanatig a lelkünk is összeér, és én a végtelent remélem…
---- **** ----
Tűzgolyóként bukik le a nap a látóhatár mögé, de a balatoni látképet most ez teszi teljessé. Ádámot kissé nehezen tudom rávenni, szakadjon el a napi sajtó véget nem érő sokadik oldalától és jöjjön velem a vízpartra. Habozás nélkül leül mellém a nádas melletti kövekre, szemében visszatükröződik a Balaton. Szeretem nézni őt. Ha bölcsen hallgat, én helyette is beszélek. Kissé komoly-szomorú a hangulata, de megérintem a kezét, pajkosan hunyorítok rá, hogy jobb kedvre derüljön. Lassan sötétedik. Sétálunk, egy kerthelyiség félreeső zugában múlatjuk az időt, konyakot iszunk és bizalmasan sutyorgunk. Ádám kedvesen összekoccantja a homlokunkat, okos, őszinte tekintetével a szememet fürkészi. Mikor körülnézek, látom, hogy egy középkorú, de csinos nő ugyancsak jól megnézi magának Ádámot… Nem is tudja az én édesem mire vélni minden átmenet nélküli, szenvedélyes csókomat. Kissé későre jár mire kilépünk a kerthelyiségből, szemmel láthatóan felélénkült a környék: nyári este a Balatonnál. Egy kis lejáró mólóján állunk, magánterület lehet, de sehol egy lélek. Az apró zajok a nádas felől hozzátartoznak a csendhez, a túlparton szikrázva csillognak Badacsony fényei. Minden olyan békés, csak egy valami hiányzik: hogy összebújjak vele, érezzem, ahogy megölel, szeret…
----****----
A szerző utóirata: Ádámmal négy évig egy párt alkottunk. Remek ember. Csakis tisztelettel és szeretettel tudok gondolni rá. Megismerkedésünk szinte törvényszerű volt, kedves, tiszta és páratlan. „Ha lemondunk a választásról, akkor a személyiség öntudatlanul fog választani, vagy benne lévő sötét hatalmak”. – Nem kerülhettük el egymást.
Hozzászólások
legfrisebb_forumtemak.gif
2012. május 24. - juli
2012. május 24. - juli
2012. május 17. - vanda