2010. augusztus 01.
Laza zsírszövet
A nők kötőszövete alapvetően lazább, mint a férfiaké, a hormonjaink még tovább gyengítik. A pluszban szedett hormonok (fogamzásgátlók) még rontanak a helyzeten. Sokaknak szülés után alakul ki a narancsbőr, de jellemzően az ülőmunka, a kevés mozgás és a minimális folyadék bevitel segíti elő a hepehupák kialakulását. Tudvalevő, hogy nyirok-keringésünk, emésztésünk is lassabb, így a méreganyagok távozása is hosszabb folyamat. Elsősorban ezeket kell felgyorsítanunk, hogy méregtelenedjünk, feszesedjünk.
Víz, víz, víz!
Már a csapból is ez folyik… minden orvos, természetgyógyász, életmódfelelős rendszeresen sulykolja belénk a vízivás fontosságát. Sokan azonban egyszerűen nem szeretünk inni, pláne nem vizet. Pedig látható csodákra képes, ha egyszer elhatározzuk, hogy megiszunk naponta egy másfél literes ásványvizet. Tegyük ki az asztalunkra, és amikor ránézünk, kortyoljunk belőle. A 8 óra alatt könnyedén el tud fogyni ez a mennyiség, és akkor még ott az este, amikor mást is iszunk – hamar összejön a 2-3 liter folyadék. A kávét ne számoljuk bele a folyadékfogyasztásba, mivel csak kihajtja a sejtekből a vizet, a fekete tea szintén nem barátunk ebben a témában. Leves, tej, joghurtital, cukormentes üdítő tud segíteni. A sok folyadék átmossa minden szervünket, tisztítja a vérünket, felgyorsítja a nyirokkeringést, ezáltal szépen kitakarít bennünket belülről. A gyakori mosdólátogatás se riasszon el minket a folyamattól, csupa jót teszünk magunkkal és idővel hozzá is szokunk a megemelt mennyiségű folyadékbevitelhez. Viszont fontos tudni: ha egész nap keresztbetett lábbal ülünk, elnyomjuk a nyirokereket, esélye sincs kimosni a lerakódásokat a narancsbőrünkből. Inkább szerezzünk be a lábunk alá egy zsámolyt vagy egy nagyobb dobozt; ezzel a visszereinknek is kedvezünk, mivel a lábunk magasabban van, nem pang a vér a lábszárainkban.
A masszázs erejével
Szintén a nyirokrendszer keringését gyorsítja - ezáltal a lerakódások kitisztulását is – a terület masszírozása. Ezt képzett masszőrök és profi kozmetikusok is végzik, de akár otthon is végezheted egy erre alkalmas masszázseszközzel. A masszírozás fellazítja a kötőszövetet és a körkörös mozdulatok hatására megindulnak a méreganyagok és a zsírsejtecskék a nyirokáramlattal együtt a tisztulás irányába.
Itt is fontos megjegyezni, hogy a megemelt folyadékbevitel nélkül megindulnak bár, de aztán vissza is épülnek, esetleg pár milliméterrel arrébb: ha nincs, ami szállítsa őket, önmaguktól nem tudnak kikerülni a szervezetünkből.
Tisztító teák
A víz mellett felsorakoznak még az ún. méregtelenítő teák, amelyek bőséges fogyasztása mellett a hatékonyság megduplázódik. Kiemelkedő teljesítményt nyújt a csalán, a mezei zsurlófű és a pitypang, ezek valamennyien vízhajtó, vesetisztító hatásúak, és szinte kiparancsolják a szervezetünkből a lerakódott mérgeket és a már lebomlott zsírsejteket.Mivel a cellulitiszes bőr hajszálerei sokkal törékenyebbek, sérülékenyebbek, szükségünk van segítségre: a C-vitaminban, bioflavonoidokban gazdag gyümölcsök, zöldségek képesek az ereket megerősíteni. Kiemelhetjük a zöld tea fontosságát, amely sok C-vitamint és cinket tartalmaz, melyek védik a sejteket az öregedéstől, a sejtkárosító szabad gyököktől.
Mozgás, lányok!
Már a könyökünkön jön ki, de sajnos nincs mit tenni, az emberi test elsősorban mozgásra lett kitalálva, nem az egyhelyben ülésre. Mindenfajta aerob mozgás hatékony, ami átmozgatja testet, beindítja a keringést; az ülés során elnyomott erek, idegek életre kelnek, beindul az amúgy hibátlanul megtervezett szervezet működése.Először csak sétáljunk, ha máshoz nincs energiánk, aztán szerezzünk be egy kerékpárt, és csatangoljunk a városban vagy azon kívül, nézegetve a házakat, az embereket, egyszóval ne csak a kötelességtudat domináljon, próbáljuk jól is érezni magunkat. Szinte mindenkinek van olyan barátnője, aki rendszeresen tornázik valamit – engedjünk a noszogatásnak és kísérjük el párszor, egy tornát követő kiadós csevely ígéretével. Többen állítják, hogy a harmadik-negyedik alkalom után szinte megnő a mozgásigényük és szinte várják, hogy más irányú mozgást is csináljanak, mint napközben.
Krémek, kencék, csodaszerek
A piac számtalan csodaterméket kínál erre a problémára, mivel a felvevőpiac is hatalmas. Minden nagyobb kozmetikai gyártó cég előrukkolt már a saját változatával. Kenegethetjük azonban hetekig, hónapokig is ezeket magunkra, hatóanyagaikkal maximum a bőr feszességét tudjuk növelni, attól a narancsbőrt okozó és kiváltó zsírlerakódás és méreganyagraktár bizony továbbra is ottmarad, esetleg a feszesebb bőr takarásában. Ha a krémezést abbahagyjuk, visszaáll a régi rend és kezdhetjük elölről.
Hosszabb hatást csakis úgy tudunk előidézni, ha masszírozva juttatjuk be a bőrünkbe a többnyire koffeines krémet, vannak erre a célra kifejlesztett, masszázsfejjel ellátott termékek is. A hatékonyság azonban töredéke a fent részletezetteknek, mivel józan eszünkkel is beláthatjuk, a krém nem megy be, gyűjti össze a lerakódásokat majd távozik valahogyan, ha mi nem segítünk neki a megemelt folyadékpótlással, mozgással, erőteljesebb masszírozással.
Tiltólista…
Kávé, zsíros ételek, cukor, fehér lisztből készült fincsi péksütik, adalékanyagokkal teli italok… sajnos ezeket mind kerülni kell, vagy legalábbis minimálisra szorítani. Belőlük alakult ki, ami ellen éppen felvenni készülünk a kesztyűt, ne kövessük el azt a hibát, hogy pénzt és energiát nem kímélve dolgozunk a narancsbőr eltűntetésén órákat, majd eldobva magunkat, chipsszel és kólával felszerelkezve, nagy bögre kávé társaságában rendelünk egy pizzát és mellé még egy somlóit.