2008. június 24.
A túlmelegített teflonbevonatú edény gőzéről tudjuk, hogy halálos lehet díszmadarainkra. Egy tanulmány kimutatta, hogy a túlmelegített nem-leragadós edények mérgező anyagokat bocsátanak ki, ami rákot okozhat, születési rendellenességet, immungyengeséget és növelheti a szívinfarktus és a stroke esélyét. A bűnős az a fluór tartalmú összetevő, ami a víz- és folttaszító réteget képezi a szöveteken, ruházaton, vasalódeszkán, sütőkben, fazekakban és a serpenyőben.
Alumínium edények és serpenyők
Most, hogy kihajítottad az összes Teflont, kidobhatod az összes alumínium fazekat és serpenyőt is, hiszen összefüggésben lehetnek az Alzheimer-kór kialakulásával. Az ilyen serpenyők könnyűek, olcsók de reaktívak. Ha sós, vagy savas ételt tárolsz benne, az felmarja az edény oldalán a fémet, és így alumínium kerülhet az ételbe. Használj ezek helyett rozsdamentes acélt, kerámiát, üveget, porcelánt vagy öntöttvas edényeket.
Dobj ki minden műanyag felszerelést a konyhádból. Szétolvad, amikor hő éri, és ez főzés közben gyakan megesik! Egy forró serpenyő a legkevésbé megfelelő hely egy műanyag kanál vagy spatula számára (a korábban említett okokból kifolyólag). Használj helyette rozsdamentes acélból, fából, bambusznádból készült spatulát, kanalakat, merőkanalat és üveg, vagy fém mérőedényeket.
Műanyag edények
Sok műanyag az idő előrehaladtával és a melegítéstől tönkremegy, vagy a dörzsöléstől, mosószerrel való súrolástól elhasználódik. A policarbonát műanyagok egyik legfőbb összetevője, amit leginkább cumisüvegekhez, újrahasznosítható tejes palackokhoz és ásványvizes palackokhoz használnak fel, gyengítheti a hormonháztartást és genetikai károsodást, vetélést okoz a laboratóriumi patkányoknál. Ahhoz, hogy minimalizáld ennek a lehetőségét, a friss áru vásárlása után otthon mindig távolítsd el a műanyag csomagolást, és tedd akár a sajtot vagy a húst, hűtőben használatos csomagolóanyagba, vagy viaszos papírba.
Nyers húsok
Azok, akik szeretik a nyers, vagy a kevésbé átsült húsokat, halakat, kagylót, vagy szárnyast azt kockáztatják, hogy előbb-utóbb bélgilisztával, toxoplasmosisszal, vagy trichinosisszal kell szembenézniük. Ahhoz, hogy elkerüld a nyers húsokról az átszennyeződést, használj külön vágódeszkát a húsokhoz, és megfelelően készítsd elő a húst, mielőtt hozzáfognál a főzéshez, a használt eszközöket pedig jól mosd át főzés után. És ez különösen igaz a meleg nyári napokon!
A savas ételek, úgy mint a paradicsom, savanyúkáposzta, gyümölcs, limonádé, puncsok, szénsavas italok, tea és a bor reakcióba lépnek a fémmel és mérgezővé válnak. Kerüld őket, és használj helyette üveget.
Cink: a galvanizált fémedényekből kioldódhat, és mérgező mennyiségű cink kerülhet az ételbe.
Réz és bronz: a limonádé, bor, tea, kávé és a paradicsomszószt mérgezővé tehetik.
Ólom: a hagyományos ónötvözet 25 % ólmot, és 75 % ón-t tartalmaz. Sok antik kerámiának is ólom bevonata van. Ne használd őket tálaláshoz, és legyél körültekintő a kristályólommal is.
Hasznos linkek:
Hulladék Munkaszövetség»
Tudatos Vásárlók»
A képek csak illusztrációk. Fotó: IKEA, archív