Segítség, aranykalitkában tartanak!

2010. május 11.

Pasid hetente háromszor eltűnik a haverjaival, de te sehova sem mehetsz? Percenként hív fel, ha a lányokkal végre sikerül egy órácskára összefutnod? A munkahelyi buli minden évben parázs viták tárgya? Vigyázat, aranykalitkában vagy! 

A szerelem fogságában
Párunk szívfájdalom nélkül felcuccol minden szerda és szombat este, s barátaival igazi legénybulit csapnak, ám égigérő balhé kerekedik, amikor egy csajos délutánt szerveznénk magunkat. A módszerek a legkülönfélébbek és legrafináltabbak, de mindegyikkel ugyanoda lyukadunk ki: itthonról? Sehova! Lehet, hogy finom aknamunkába kezd: pénteken akarunk elmenni a lányokkal? De hát épp akkorra tervezett be egy mozit. Vagy: ó, hát pont pénteken, amikor végre ő egy igazi kettesben-összebújós dévédézést szeretett volna, s lám, hát többet érnek a barátnők? Ha pedig mindenképpen ragaszkodunk tervezett programunkoz, hirtelen kiderül, hogy épp ő is arrafelé fog lődörögni, ugye, nem bánjuk, ha beugrik? És ez még a jobbik eset: vannak férfiak, akik kerek perec kijelentik, hogy nem tűrik a női magánutakat, sőt, ha a boltból kicsit később érkezünk meg, már kint lógnak az ablakban, s jókora fejmosást kaphatunk egy átlagosnál hosszabb sorban állásért. Lehetne akár hízelgő is ez a bekebelezési törekvés, de annak, aki az aranykalitka közepén csücsül, bizony, cseppet sem az. 

Egy nő legyen otthon?
De hát honnan ered ez a belakatolási vágy, miért olyan nehéz ezeknek a férfiaknak, hogy szabadságot biztosítsanak párjuknak? Az elsődleges ok nyilván a féltékenység: ki tudja, éppen kibe botlunk bele magányos oldalbordaként, ki legelteti rajtunk a szemeit, ne adj isten, ki ér hozzánk. S ez a féltékenység az egész világra kiterjed: barátnőinkre, közös és titkos beszélgetéseinkre, nem felügyelhető kapcsolatainkra, a pincérre, a családunkra, mindenkire. És ez bizony az a pont, amikor egy fikarcnyit sem hízelgő párunk vizslatása, sőt. A féltékenységen kívül azonban a háttérben egyszerű gondolkodásmódbeli korlátozottság is állhat: sok férfi úgy nőtt fel, hogy családja még a régi hagyományokat követte. Egy nő ne menjen el otthonról este 6 után, szégyen, ha egy kávézóba akár csak bekukkant is, micsoda dolog, hogy barátnőivel rója az utcákat. Ez régen abszolút egybevágott a közfelfogással, s ha párunk édesanyjától ezt látta mindig is, ugyanezt várja el párjától is. Hiába változott nagyot a világ, az ő ideális társról szőtt álmaiban ez a régi minta szerepel - és ehhez kkor is ragaszkodik, ha pontosan tudja és látja, hogy ez a többi párkapcsolatban nem így működik. 

Kirepülni, bármi áron
De hát mit lehet tenni?  Kemény dió az ügy, de nem megoldhatatlan. Ami semmiképpen nem vezet eredményre, az a veszekedés egy-egy magánprogram kiharcolásáért. Ha nyerünk is, egyrészt jó nagy ára van, mivel párunk legalább egy hétig duzzogni fog, azon kívül percenként ránktelefonál majd, és elrontja az esténket. Előtte és utána is meg fogjuk kapni a férfihiszti legjavát. Sokkal többet érhetünk el finom női praktikákkal: hívjuk meg barátainkat magunkhoz – párunk hamar meg fogja unni a női csevegéstől átitatott estéket, a felfordulást és a nyugodt sarkok hiányát. Beszéljük rá barátnőinket, hogy segítsenek kiszabadulni az aranykalitkából, rendezzenek otthon egy-egy összejövetelt, amelyre párunk is elkísérhet. Egy idő után biztonságosnak fogja ítélni a terepet, s lemond kíséretünkről. Még jobb, ha némi rafinériát is bevetünk: szervezzük akkorra a találkozót, amikor neki egyébként is valami fontos programja van: „drágám, péntek este a lányokkal lesz tali, eljössz, ugye? Ja, vagy hogy épp akkor van a meccs? Kár, örültem volna, ha elkísérsz”. És ami nagyon fontos még: a rendszer. Szép finoman, lassanként alakítsunk ki állandó programokat: minden második hét szerdáján barátnőzés, minden hónap első hétfőjén vásárlókörút a csajokkal stb. 

A szerelem fogságában
Előbb-utóbb észre sem veszi, és a kalitka ajtaja legalább párszor kitárul. Van, akinek persze még ezekkel a taktikákkal sem sikerül megpuhítani morózus párjukat: ők azok, akik a kávézó helyett „edzésre” járnak, akik „tanfolyamokon” vesznek részt, akik „narancsbőr-kezelésekre” járnak… s bár nem szép dolog a füllentés, az vesse rájuk az első követ, aki a „megszoksz vagy megszöksz” ultimátumából nem az utóbbit választaná…