A pasim és én két faj vagyunk

2009. szeptember 08.

A Te pasid is támadásnak veszi, ha a gondjaidról beszélsz? Ő is folyton az eltávolodik-visszajön idegőrlő játékát játssza veled? Újság és meccs előtt dőzsöl, ahelyett, hogy veled foglalkozna? Akkor ezt olvasnod kell…

Egy tanulságos mese
Mindannyian érzékeljük, hogy nők és férfiak úgy különböznek egymástól, mintha két faj lennének. John Gray, e pszichikai különbségek szakavatott ismerője egy nagyon tanulságos mesével festi meg a két nem folyamatos konfliktusainak eredetét:
„Képzeljük el, hogy a férfiak valamikor a Marson éltek, a nők pedig a Vénuszon. A marslakók aztán felfedezték az űrutazást, és a Vénuszra utaztak. Szerelembe estek. Mivel más-más világok szülöttei voltak, jókat mulattak a köztük lévő különbségeken. Aztán egyszer csak úgy döntöttek, hogy elrepülnek a Földre.  A Földön pedig egyik reggel valamennyien különös emlékezetvesztésre ébredtek. Mind a marsbeliek, mind a vénuszlakók elfelejtették, hogy más-más bolygóról származnak, és hogy nagyon is különböznek egymástól. Ezen a reggelen minden kitörlődött emlékezetükből, amit egymás másságáról megtanultak.
És azóta a férfiaknak és a nőknek szüntelenül nézeteltérései vannak egymással.”

A nő lelke hullám, a férfié gumikötél
Ahhoz, hogy eltérő szokásaink, pszichikai attitűdjeink ne okozzanak konfliktust, nemcsak azt kell megértenünk, hogy különbözünk egymástól, hanem azt is, hogy hogyan. A pszichikus ciklusok mindkét nemnél megjelennek, csakhogy teljesen másként. A nő lelke a hullám vonalát követi: nagyon jól érzi magát, harmóniában van a világgal, szeret és szeretve van, s lelki békéje folyamatosan emelkedik, míg csak el nem éri a csúcspontját – ekkor azonban hangulata hirtelen megváltozik, s a hullám íve lefelé indul el, hogy aztán elérve a mélypontot, újra a csúcs felé vegye az irányt. A férfi lelke viszont olyan, mint a gumikötél: rajong kedveséért, a nap minden percét vele akarja tölteni, aztán ebben a nagy odatapadásban úgy érzi, hogy közben elveszett magabiztos, önálló önmaga, ezért muszáj eltávolodnia, a legvégsőkig nyújtania a kettejük közti határokat, barlangjába vonulnia, hogy aztán újra visszapattanhasson, és újra a páros élet szépségeit élvezhesse.

Hogyan kergetjük ezzel őrületbe a párunkat?
A férfiakról tudni kell, hogy rendkívül fontos számukra saját önbecsülésük, és mindent ennek a tükrén át néznek: a problémáikról nem beszélnek, mert az azt jelentené, hogy nem képesek egyedül megoldani. A nők, viszont gondjaikat azzal dolgozzák fel, hogy részletesen kielemzik azt a körülöttük lévőknek, s eszükbe sem jut, hogy ezzel kevesebbek lennének, sőt: annál többnek érzik magukat, minél több bizalmas baráttal rendelkeznek. A férfi tehát folyton azt firtatja, vajon mit tükröz vissza a világ, mennyit is érnek ők. Ezért, ha élete párja boldog, azt a saját sikereként könyveli el – miként azt is saját kudarcaként éli meg, ha kedvese boldogtalan. Így a nők lefelé tartó hullámzását személyes sértésnek veszik, úgy érzik, valamiképpen ezért a nő is őket hibáztatja, s ellenségesekké és zavartakká válnak.
Mi, nők ugyanígy személyes sérelemként éljük meg a férfi gumikötélszerű pszichikai ciklusát, hiszen magunkból indulunk ki, s mi csak akkor távolodunk el szeretteinktől, ha haragszunk rájuk, csak akkor nem akarunk velük lenni, amikor valami gond van a szerelemmel – úgy hisszük hát, ha eltávolodik tőlünk, nem szeret eléggé – holott csupán a természetes férficiklussal kerültünk szembe.

A nők ki se fogynak a szóból, a férfiak meg hallgatnak és barlangba vonulnak
A másik, sok konfliktust okozó különbség férfi és nő között a stressz kezelésének kérdése. Ha ugyanis egy nőt stressz ér, egyet tehet: beszél. Mondja a magáét, a férfi meg nem érti, hiszen ő két esetben meséli el a gondjait: ha segítséget kér vagy ha vádol. Mivel a megoldási javaslataira (amivel a nőt egyébként szintén megsérti, mert köszöni, ahhoz túl nagy a gondja, hogy így elbagatellizálják, és rögtön meg is oldják) párja nem vevő, a férfi úgy érzi, akkor csak vádról lehet szó, valamiképpen már megint őt hibáztatják valamiért. Kivonja hát a kardját, és védekezni kezd (a nő szempontjából: támadni). Kész is a veszekedés.
Ha viszont egy férfi kerül stresszes helyzetbe, számára természetes, hogy gondját egyedül, minden segítség nélkül kell megoldania, hiszen attól férfi, attól ér valamit, hogy erre képes. Ha tehát a nő kérdezgetni kezdi, „mi bajod? Látom, hogy bánt valami”, csak hallgat, és bevonul a barlangjába: újságot kezd olvasni, meccset néz – egyedül. A nőt természetesen ezzel vérig sérti, hiszen lám, már megint nem vele van.

És mindez csupán a jéghegy csúcsa. Ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú és tartós legyen, sok kompromisszumra van szükség, de még inkább: sok megértésre. Megtanulni a másik nyelvét, s nem a sajátunkon értelmezni.  Ehhez azonban másik felünkre tényleg úgy kell tekintenünk, mint egy szeretnivaló és csodálatos másik bolygóról származó lényre, akivel, bár más-más helyről jöttünk, közös életünkkel egy irányba tartunk…

Következő cikkünkben arról beszélünk majd, milyen veszélyek leselkednek ránk, ha párunk éppen barlangjában leledzik, és mit tehetünk, hogy kicsalogassuk onnan!