Nélküled senki vagyok

2010. június 08.

Mit jelent, ha valaki egyik kapcsolatból a másikba ugrik? Ha képtelen egyedül lenni? Ha mindent felad a társáért? Ha párja bármit megtehet vele? A kapcsolat- és a társfüggőség komoly betegség – ismerd meg a tüneteit!

Egyik kapcsolatból ki, a másikba be
A kapcsolatfüggő emberek legnagyobb réme a szakítás. Egyrészt azért, mert képtelenek vállalni a gyászfolyamatot, amely nyilvánvalóan fájdalmas, de amely mindig segít a személyiség és az életút érettebbé, jobbá tételében. Másrészt, mert ekkor olyan szakasz következne, amelyben nyilvánvalóan egyedül kellene élni mindennapjaikat – márpedig egy kapcsolatfüggő erre teljességgel képtelennek érzi magát. A szakítás után természetesnek tűnik számára, hogy „felejteni akar”, hogy bulikba jár, barátokkal veszi körül magát – ami így is van, az azonban már kevésbé egészséges, hogy észre sem veszi, és máris egy újabb kapcsolatban van benne, méghozzá nyakig.

Csak akkor érek valamit, ha van párom
Mindennek hátterében az a tudattalan meggyőződés áll, hogy csak akkor tűnik mások szemében értékes embernek, ha prezentálhat egy szerelmes társat. A kapcsolatfüggő nők saját külsejük elismerését is ettől a ténytől remélik – úgy érzik, hogy ha nincs mellettük senki, akkor az tévedhetetlenül jelzi, hogy ők kevésbé szépek, mint a többi, boldog párkapcsolatban élő nő. Ezért hát szinte rögeszmésen keresik az ismerkedési lehetőségeket, minden eléjük kerülő férfit potenciális partnernek tekintenek. A férfiak meg, persze, nagyon is fogékonyak erre a rejtett „felkínálkozásra” – ilyenkor történnek azok az egyéjszakás kalandok, amelyek az egyik félnek pusztán szexet, míg a másiknak egy bimbózó kapcsolat kezdetét jelentik. S ha másnap reggel a nő épp csak azt nem kérdezi meg, „mikor lesz az esküvőnk, drágám?”, de minden gesztusával a tartós kapcsolat lehetőségét firtatja, a kalandot kereső férfi egyet tehet: menekül. Ezzel pedig még inkább aláássa a kapcsolatfüggő nő önbecsülését, és máris felépült az ördögi kör.

Te vagy a kábítószerem
Ha mégis sikerül kapcsolatot kialakítania, a függő személy teljesen feloldódik a másik világában. Magáévá teszi szemléletmódját, hobbija az ő hobbija is lesz, barátai az ő barátai, napjának minden mozzanatát a másik ritmusához alakítja. Folyton kapcsolatuk jellegén morfondírozik, gyűjti az sms-eket, naplóba írja társa minden rezdülését, a legkisebb konfliktust is véget nem érően boncolgatja, megszállottan kutatja azokat a pontokat, ahol elbukhat a kapcsolat, hogy aztán valamiképp kivédhesse azokat. Mindent megtesz „társáért”, feladja családját, barátait, önmagát – leginkább azonban csupán a kapcsolat fennmaradása érdekli, a másik személy valódi igényei és személye lényegtelenek számára, noha a legnagyobb igazságtalanságnak érezné, ha ezt valaki fejére olvasná. Nem más ez, mint egyfajta „legális kábítószer”, amelynek elvesztésétől épp úgy retteg a függő személy, mintha valódi drogról lenne szó.

Bármit megtehetsz velem
Még súlyosabb a helyzet a társfüggők tekintetében – ők ugyanis egyetlen személlyel kapcsolatban alakítanak ki függő viszonyt, méghozzá olyannal, aki fájdalmakat és gyötrelmeket hoz életükbe. Lehet ez fizikai vagy pszichikai bántalmazás, vagy „csak” a másik alkoholizmusa, játékszenvedélye, sérült személyisége miatt elszenvedett kín. A társfüggő úgy érzi, ha elhagyná párját, akkor az jóvátehetetlenül a vég felé sodródna. „Terézanyus” szerepkörének gyötrő felelősségérzete nem engedi, hogy kilépjen a kapcsolatból, holott épp azzal mentené meg talán mindkettejük életét. A másik ugyanis ezekben az esetekben is felnőtt ember, aki, mégha öngyilkossággal fenyegetőzik is szakítás esetére, éppúgy fel tudja és fel is fogja dolgozni az egymást pusztító viszony elvesztését, mint bárki más. A társfüggő azonban ezt nem látja be, ő úgy érzi, rajta múlik a másik ember élete. S bármilyen meglepő, ő maga is profitál a pokoli kapcsolatból: rendszerint ugyanis a társfüggő is problémás személyiség, akinek azonban sérülései és tünetei eltörpülnek a másiké mellett. Holott ha vállalná a kiutat, esélye nyílna végre szembenézni saját démonaival – ahogy expartnerének is.

Segítség kell, nem ítélkezés
Fontos megérteni, hogy mind a kapcsolat-, mind a társfüggő emberek komoly betegséggel küzdenek. Nem ostobák, nem „maguknak keresik a bajt” – nekik egyszerűen segítségre van szükségük, hiszen olyan trauma történt valamikor az életükben, amely mindezt okozza, s amely szakember irányításával kezelhető és kezelendő.