2010. május 02.
Miért izgatja a férfiakat?
Fleischer Judit párkapcsolati szakértő szerint, van egy pont amin túl, ha a felek nem dolgoznak rajta, a hétköznapok a szexet is felőrlik, unalmassá tehetik. Egyes kutatások szerint ez átlagban 12-14 hónap után jön el. Lelombozó, de sajnos többnyire igaz. Azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebbet szeretkezünk, a mozdulatok, a pozitúrák rutinszerűvé vállnak. „A férfinak az is eszébe juthat, vegyünk be egy harmadikat! Mivel nagyon vizuális típusok a legtöbbjüket már a látvány is gyönyörrel tölti el, arról pedig már több felmérés is készült, hogy mit gondolnak két nő szexuális vonzalmáról.” Az ő fejükben tehát az édeshármas két nőből és egy férfiból áll. Elég érdekes fejet vág majd a pasid ha a kérésére azonnal rávágod: oké, úgyis tetszik az új kollégád. Ne félj többet nem hozza elő a témát.
Külön vélemény, érzelmi megközelítés
„A nők alapjáraton sokkal inkább érzelmi alapokra helyezik a szexet. Kevesebb az olyan eset, hogy csak a játék, vagy az izgalom kedvéért belemennének egy egyéjszakás kalandba, vagy félrelépjenek azért, mert otthon nem kapják meg amire vágynak. A nő ilyenkor magát hibáztatja, megpróbálja megoldani a problémát.” Míg a férfiak nagy részének nem okoz gondot, hogy valóra váltsák a leggyakoribb fantáziájukat: a háromszereplős szexet, a nők többnyire el sem tudják képzelni, hogy mással szeretkezzenek a párjuk szeme láttára. Többnyire már attól is rájuk támad a féltékenység zöldszemű szörnyetege, ha az imádott férfi egy másik hölggyel beszélget. Sokunk ilyenkor még kisebb nagyobb hiszti jelenetre is ragadtatja magát. Mármint hogy, ezt beszélik. Mások. Mi soha nem teszünk ilyet.
Sajnos sokan azért vállalnak be egy ilyen felállást mert attól félnek elveszítik a párjukat. Ha csak ez az oka, hogy rábólintasz egy másik nő jelenlétére az ágyban inkább ne tedd! Két egymást szerető ember között ugyanis az intimitás nem erről szól! Ha ezt a párod mégsem fogadja el akkor ideje komolyan elgondolkodni és beszélni a kapcsolatotokról.
Ha mégis belevágsz…
A kíváncsiság nem lehet az ok, alaposan át kell gondolni néhány dolgot. Például, hogy a harmadik tapasztalt vagy kezdő legyen, idegen vagy ismerős, egyszeri vagy több alkalomról van-e szó. „Ha először fordul elő, hogy egy harmadik is része lesz a szexuális aktusnak kevesebb bonyodalommal jár, ha a pár egy idegen, de mindkettőnek tetsző kívülállót választ – mondja a szakértő. – Fel kell készülni arra, hogy az egész este kudarcba fullad, esetleg a féltékenység miatt kitör a botrány. Ha ez egy baráttal történik meg, nagy valószínűséggel a kapcsolatnak ott vége is szakad.” A diszkréció szintén fontos szempont, márpedig ha egy társaságba jártok nagyobb a veszélye a lebukásnak, hogy valaki elszólja magát, akár pozitív akár negatív értelemben. „Szintén fontos átgondolnia azt a tényt, hogy a pornófilmekben látott kitartás, nem feltétlenül megy minden férfinak. Ha pedig a pasid több figyelemben fogja részesíteni a másik nőt, az maradandó sérüléseket fog okozni, óhatatlanul is az lesz az érzésed: nem szeret eléggé, nem vagyok elég szép neki stb…” Ez a gondolat pedig a kapcsolat halálának melegágya.
Az édeshármas szabályai
1. A legfontosabb: a szabályok tisztázása. Fontos, hogy mindegyik fél megértse ez egy egészen új élmény lesz, amelyben egy-egy mozdulat vagy szó is maradandó sérüléseket okozhat. Ha nem akarod látni a párod és a másik nőt bizonyos helyzetekben nyugodtan mond meg neki. Ez lehet az orális szex, vagy egy póz. A lényeg, hogy legyél határozott!
2. Előre tisztázzátok a körülményeket, a védekezést és azokat a dolgokat, amelyeket nem szerettek.
3. Ne vállald be a kalandot, ha nem tetszik a harmadik fél.
4. Beszéljétek meg előre, hogy ha bárkinek nem tetszik valami, vagy kellemetlenül érzi magát akkor félbeszakítjátok az aktust. Még mindig ez a kisebbik rossz.
5. A harmadik fél ne aludjon ott! Emlékezz rá, hogy ez nem egy kapcsolat kezdete, az érzelmeknek itt nem sok szerepe van. Kerüljétek el a kényelmetlen reggeli beszélgetést.