Titkok és hazugságok

2009. szeptember 29.

Minden párkapcsolatnak van fekete doboza? Nincs olyan ember, aki ne titkolna valamit? Bevalljuk-e a félrelépést és másképp hazudnak-e a nők és férfiak? Cikkünkből megtudhatod!

Titkokra szükségünk van?
Vajon mindenkinek vannak titkai? Vagy van olyan ember, aki szándékosan még sosem hallgatott el semmit, akinek a lelke nyitott könyv – akár csak egyetlen ember előtt is? És mélyebb vajon egy ilyen kapcsolat, mint amelyiket apróbb titkok tarkítanak? Mennyire fontos, hogy párunkkal mindig, teljes mértékben őszinték legyünk? Pszichológusok szerint semennyire.  Hiszen a titkokkal egyfajta magánszférát építünk fel, amelyre égetően szükségünk van, s amely nélkül párkapcsolatunk előbb-utóbb fullasztó kalitkává válna. Nem kell, hogy megosszuk párunkkal emésztési gondjainkat vagy hogy a buszon megakadt a szemünk egy különösen vonzó férfihátsón. Ezek még nem titkok – csupán a magánszféra és a tapintat megnyilvánulásai.

Mikor lesz a titokból valódi titok?
Amíg csak olyan dolgokat fedi a hallgatás jótékony homálya, amelyek lényegtelenek a kapcsolat szempontjából és indokolatlanul okoznának fájdalmat a másiknak, addig nincs is ezzel semmi gond. Ám ha a felelősséget akarjuk elkerülni titkolózásunkkal, akkor már bizony semmi nem ment fel bennünket a tisztességtelen viselkedés ítélete alól. A „veled volt a legjobb eddig életemben”, a „mindig van orgazmusom” és az „odáig vagyok a szüleidért” olyan kegyes füllentések, amelyekkel a másik egóját erősítjük – ám ebben az esetben is nehezítjük a párkapcsolatot, igaz, leginkább saját dolgunkat. Hiszen ha párunkat félretájékoztatjuk, ne csodálkozzunk, ha az adott területen nem tapasztalunk előrehaladást. Persze más a helyzet, ha ez a kegyes hazugság a női rafinéria kezdőpontja: ha szerelmünk ágybeli teljesítménye kívánnivalót hagy maga után, nem érdemes rögtön kézikönyvekkel és oktatófilmekkel megpakolni az éjjeliszekrényét – a kegyes hazugsággal magabiztosságot kölcsönözhetünk neki, amelynek birtokában és finom női irányítással előbb-utóbb a valótlanból valóság válhat. Egy félrelépés eltitkolása például azonban már olyan titok, amely sosem fordulhat át hazugságból igazságba – nem lehet meg nem történtté tenni, és az, hogy a másikat akarjuk megkímélni a fájdalomtól, csupán jó ürügy arra, hogy elkerüljük a felelősséget.

Ha nem tudom, nem fáj?
Arról, hogy szeretnénk-e tudni, ha kedvesünk félrelépett, megoszlanak a vélemények: a legtöbben alapvető joguknak és a tisztességes viselkedés alapkövének tekintik, hogy ilyen esetben is nyíltan és őszintén vallomást tegyen a másik. Vannak azonban, akik úgy gondolják, jobb, ha nem tudnak róla, hiszen így elkerülhetik a fájdalmat, ráadásul akkor is véget érhet egy egyébként jól működő kapcsolat, ha a félrelépésnek valójában semmi jelentősége nem volt. Vannak, akik egyenesen önzőséget látnak egy megbotlás bevallásában, mivel úgy érzik, hogy a „vétkes” célja leginkább saját bűntudatának enyhítése. Mindegyik véleménynek van valamilyen igazságalapja, azonban az emberi psziché működése a beismerés mellett szól: egy eltitkolt kaland ugyanis az egész kapcsolatot megmételyezheti, hiszen a félrelépő bűntudata mindvégig ott lappang a háttérben: a másikkal szemben olyan túlzott elnézést, kedvességet, jótékony viszonyulásokat generál, amelyekre más körülmények között nem került volna sor, s amely az egész kapcsolat irányát teljesen megváltoztatja. Ez pedig előbb-utóbb olyan problémává növi ki magát, amely biztosabban véget vet a párkapcsolatnak, mint egy esetleges megbocsátást maga után vonó vallomás. Arról nem is beszélve, hogy így a félrelépést okozó problémák sem oldódnak meg, ha pedig később mégis fény derül az esetre, akkor a helyzetet a másikkal szembeni tisztességtelen viselkedés ténye is súlyosbítja, s a szakítás elkerülhetetlen lesz.

Senki sem őszinte?
Olyan esetekben, amelyek súlyos és a másik életére is kiható titkokról szólnak, egy párkapcsolat alapja valóban az őszinteség. Ám botorság lenne ezt minden apró dologban elvárni: a hazugságkutatások eredményei szerint ugyanis mindenki hazudik, méghozzá nem is keveset: átlagosan napi 150-200 alkalommal! Igaz, ebbe beletartoznak az olyan kijelentések is, mint „köszönöm, jól vagyok”, „igen, már feladtam a csekket” stb. A férfiak és nők különbözősége pedig még e téren is megmutatkozik: a férfiak többet hazudnak, a nők pedig ügyesebben: ők képesek a másik szemébe nézve is valótlant állítani, míg a férfiak ilyenkor kerülik a tekintetet. A férfiak fő hazugságai a kocsiról, a munkáról és a szabadidőről szólnak, a nők ellenben testsúlyuk és koruk tekintetében brillíroznak: ilyenkor pontosan felmérik, hogy mennyi a maximális letagadható, és ki is használják a lehetőséget… A hódítások szempontjából pedig a férfiak a valósnál többet, míg a nők kevesebbet hajlamosak beismerni. Lehetetlen tehát a tökéletes őszinteség: de a másik számára fontos és a felelősségünket követelő témáknál egy párkapcsolat tekintetében elengedhetetlen az igazmondás!