Vénusz túlvállalja magát

2012. január 13.

Müller Péter mondta, hogy a nő olyan, mintha naponta öt-hat labdával zsonglőrködne, és szinte érthetetlen, hogy egy sem esik le. A hasonlatot folytatva, nos, a férfi pedig egyetlen focilabdát kerget és igyekszik kapura lőni azt. És van csapata is.

Másképp oldjuk meg a problémákat
Az élet folyton új és új feladatokat, akadályokat gördít elénk, mi pedig megpróbálunk legjobb tudásunk szerint megfelelni a kihívásoknak. Ám Mars és Vénusz egészen más módszerrel teszi ezt, s ha nem ismerik a különbséget egymás megoldási módjai közt, hajlamosak „magukból kiindulni”, ez pedig számos konfliktushoz és keserűséghez vezethet. Pedig mindez könnyedén elkerülhető, ha tisztában vagyunk a másik nem gondolkodásmódjával – és akár tanulhatunk is egymástól. Nézzük hát, mik a legfőbb különbségek Mars és Vénusz problémamegoldásában, és hogy mindez miféle égi és földi háborúkhoz vezet.

Vénusz érez, Mars töri a fejét
Az egésznek valahol ott van a gyökere, hogy Vénusz némi önbizalomhiányban szenved Marssal szemben, hiszen minden egyes tulajdonságát érzelmi töltettel szemléli. Ha valamiben alulteljesít, ostorozza magát, hibái láttán bűntudata van, fogyatékosságai felett szégyen járja át – láttunk már sörpocakját bő pulóverrel eltakaró, azt folyton huzigáló, görnyedten bujdokló férfiút? Vénusz azonban majd elsüllyed szégyenében, ha felszedett pár kilót, és egy osztálytalálkozó előtt őrült fogyókúrázásba kezd. Ha valamiben nincs top-on, Vénuszt negatív érzések borítják el. Mars ellenben nem érzelmeinek, hanem céljainak él: ha valamilyen negatív tulajdonsága ennek elérésében nem gátolja, von egyet a vállán, és elfogadja azt. Ha pedig azok akadályként állnak útjában (pl. rossz befektetési érzéke), azonnal a megoldáson töri a fejét (felvesz egy tanácsadót).

A nő a tökéletességre, a férfi a céljaiért hajt
A fentiekből egy adódik: Vénusz rosszul érzi magát a hibák miatti negatív érzések miatt, tehát a tökéletességre törekszik. Mars saját fogyatékosságait csupán a célok elérésére alkalmas eszközök hiányosságainak tekinti, s megoldást keres rájuk. Vénusz ugyanígy keresi a megoldásokat (önismereti könyveket búj, fogyókúrázik, folyton „új életet kezd”), ám neki nem a működőképes élet a fő célja, hanem a tökéletesség. Pontos elképzelései vannak magáról, milyen lenne a teste a legszebb formájában, milyen lenne személyisége a teljes hibátlanság állapotában, hogyan vezetné a háztartását és végezné a munkáját a legjobban. Mindaddig, míg ezt nem éri el (márpedig senki nem érheti el), Vénuszt hajszolja eszményi énjének a megteremtési vágya. Felállít magának egy átugorhatatlan mércét, és ráadásul a saját erejéből kíván átlendülni rajta.

Ugyanazért többet kell tennünk?
Persze ehhez a több százados egyenlőségért folytatott küzdelem is hozzájárul. Közhely, hogy egy nőnek mindig többet kell tennie ugyanazért, mint egy férfinak – és nem véletlenül lett közhely.  Ugyanazért a fizetésért, ugyanazért a működőképes családért, ugyanazért a státuszokért többet kell tennie, mert kevesebb ideje bizonyítják, bizonyíthatják, hogy önállóan is megállják a helyüket. Vénusz fél szeme tehát mindig a jobban teljesítőkön nyugszik, és hajt, nehogy lemaradjon. A tökéletességre irányuló vágyával együtt ez valóban túl magas mérce, ám Vénusz úgy érezné, ha segítséget kér, azzal a feladatra való alkalmatlanságát bizonyítaná. Ha egy férfi egyedül marad három gyermekével, a munkájával és a háztartásával, segítséget kér: házvezetőnőt, bébiszittert, titkárnőt vesz fel, s megosztja a feladatokat. És hány nőt ismerünk, aki mindezt egymaga végzi – a lehető legtermészetesebbnek érezve ezt. Persze, azt se felejtsük el, hogy egy férfinek nyilván több lehetősége is van segítségkérésekre.

"Hosszú napom volt, kennél egy szendvicset?"
A két nem problémamegoldási stratégiái tehát egészen mások – és nem is értik egymásét. Vénusz megdöbbenve szemléli, hogy Mars hogyan képes szendvicset kérni tőle, mikor ugyanakkor jöttek haza a munkából, s lám, ő még most áll neki az egész háztartásnak, Mars meg egy kenyeret se képes magának megkenni.  Mars nem érti, mi baja van Vénusznak, elvégre ő csak azt tette, amit mindig: segítséget kért, és nem is sokat, csupán egy szendvicset. Vénusz azt is mondhatná egyszerűen, hogy most nem ér rá, vagy továbbíthatná a kérést valakinek, mondjuk rendelhetne egy szendvicset. Vénusz ehelyett feltételezi Marsról, hogy önként vállalt mártírságát (hogy egész nap egyedül intézte a családot, a háztartást, a munkát) kellőképpen értékeli, némi szégyenérzettel tarkítva, hiszen neki ennél jóval kevesebb munka és jóval több segítség jut, és legszívesebben Mars fejére borítaná azt az átkozott szendvicset. Vagy megcsinálja hát füstölögve és tüntetően hangosan vágja Mars elé a tányért, vagy nemet mond, de ezt megfejeli kioktatással, sérelmekkel és az el nem ismertség feletti keserűségével. Mars meg csak pislog, és most már ő is sértődik, hogy Vénusz ekkora cirkuszt csinál, és még egy szendvicset se képes kenni hites urának.

Beszélgess, és megértettetsz
Pedig ha Vénusz tisztában lenne azzal, hogy Marsnak „a vérében van a segítségkérés”, nem háborogna, csak nemet mondana. És ha Mars tudná, hogy Vénusz nem azért vállal annyi mindent, mert bírja (a marsbéliek ugyanis pontosan ismerik határaikat, és eszük ágában sincs önként és dalolva túlgyalogolni rajta), hanem mert „nőből van”, a tökéletesség a mérce és mindent egymaga akar elvégezni, átgondolná, hogy rárak-e még egy terhet. Ha beszélgetünk erről párunkkal, rengeteg ilyen jellegű konfliktust elkerülhetünk, és nemcsak egymásról, de egymástól is sokat tanulhatunk!