banner
banner
Receptek
banner
fotókidolgozás
egyedi fényképes ajándékok rendelése
Fotókristály vásárlása
Gravírozás, fotógravírozás
Hímzés, hímzett ajándékok
Ingyenes képtárhely, fotóalbum

Dobogón a Másnaposok

2009. október 26.

2009 meglepetése minden kétséget kizáróan a Másnaposok (Hangover) című vígjáték. A produkció olyan jól sikerült, hogy már tervezik a folytatást.

Magyarországon már több mint
300 000 néző váltott rá jegyet, így a film az országos toplista dobogójára is felkerült: az év harmadik legnézettebb filmje lett a Jégkorszak harmadik része és a Harry Potter és a  Félvér  Herceg mögött. 18 héttel(!) a bemutatója után a mozik még mindig műsoron tartják a négy haver Las Vegas-i vad, és annál szórakoztatóbb kalandjait bemutató komédiát.
A Másnaposok viszonylag kis költségvetéssel, 35 millió dollárból készült, de már az első tesztvetítések során kiderült, hogy a nézők imádják, és a stúdió rögtön le is szerződött az alkotókkal a folytatásra. A pozitív előrejelzések beigazolódtak: a bevétel végül 1300 százalékosan térült meg. S míg elkészül a 2. rész a film sztárjai és alkotói addig sem pihennek . A  Warner stúdió is már egy következő nagy durranásra készül a Másnaposok rendezőjével, Todd Phillips-szel, és a vicces Rainman imitátorral, Zach Galifianakis-szal az élen, aki mellett olyan sztárokat láthatunk a főszerepben, mint Robert Downey Jr., Michelle Monaghan, és Jamie Foxx.  A Due Date című fergeteges road movie-ban egy mindenórás kismamához siet a férje, akinek útját egy különös stoppos nehezíti. Hogy milyen vicces kalandok árán érnek célba azt 2010 novemberében megtudhatjuk.
IC Press

Hozzászólások
2011. február 25.
LEgjobb :) Nemrég láttam a Due Date-t az már közel sem tetszett annyira, nem volt benne sok poén azok is totál elcsépeltek ellenben 1-2 jelenet nagyon vicces volt, f?leg amikor a kocsi platóján ült és belementek a gödörbe és ugrott egy nagyot :) Az valami hatalmas rész volt :D
Meg amikor elmentek F?ért és addig a gyerekre keleltt vigyázni a Robert Downley Jr.-nak és jól gyomorszájon ütötte els? körben :) Majd megfenyítette ?ket és amikor jöttek meg milyen szépen csendben voltak :D De egyébként szerintem közel sem olyan jó mint a másnaposok és semmiképp sem éri meg egy jegy árát!
2009. november 03.
Imádtuk ezt a filmet a párommal. Persze ő mondta, hogy majd neki is ilyen legénybúcsú kell, én meg mondtam, hogy felejtse el..., de a film nagyon jó, rengeteget nevettünk. A babás rész a kedvencem, meg amikor mobilon hívják és a barátja telefonját veszi fel, majd közli, hogy miért ezen hívja...:D
Szólj hozzá Te is!
Keresés
Keresett szó
Hol keressen


15 napos idojárásjelentés

© 2007 Nő vagyok