2008. január 09.
Bizony, Jude mindösszesen 36 éves, és a Bak jegyében született. Igazi dél-londoni gyerekként nőtt fel tanár szülei felügyelete alatt. Semmi elborzasztót, nehezet és akadályozót nem tud felmutatni gyerekkorában, 13 évesen már a színpadon volt, olyan zenés darabokban, mint például a nálunk is bemutatott József és a színes, szélesvásznú álomkabát. 16 évesen otthagyta az iskolát, de erre olyan jó oka volt, hogy elnyert egy szerepet a Families című szappanoperában. A következő hét év azzal telt, hogy színpadon és képernyőn is szerepelt, sőt, színházi turnékon is részt vett. A mozivászonra 1994-ben került először, de ez nem volt egy sikertörténet, a Shopping című mozi bukás volt, viszont ez volt az első alkalom, hogy későbbi feleségével, Sadie Frosttal együtt játszott.
Jude Law igazi klasszikus férfiszépség, így nem csoda, hogy egy bukott mozi nem vette el karrierje lendületét, bár a következő nagy siker a színpadhoz kötődik. A West Enden hatalmas tetszést aratott a Les Parents Terribles című darab egyik szerepében, és ő volt az egyetlen, aki a Broadway-verzióban is szerepelt, nem kisebb partnerrel, mint Kathleen Turner. A darabban ő alakította a színésznő fiát, aki vérfertőző kapcsolatba kerül az anyjával – és nem kis port vert fel a színpadi meztelen jelenete. A szerepért Tony-díjra is jelölték.
Legszebb fotóink Jude Law-ról»
Mozi, mozi
A mozivászon azonban továbbra sem igazán jött be neki: első amerikai filmszerepe az Uma Thurman és Ethan Hawke főszereplésével készült Gattacában volt, ami sem a kritikusok, sem a nézők véleménye szerint nem volt túl sikeres film. További kisebb szerepek következtek, ahol volt csábító homoszexuális fiú, tökéletes férfi, és sok más. Bár egyik film sem kavart nagy port, de azt mindenki elismerte, hogy hihetetlenül vonzó a vásznon, és persze annyira jóképű, hogy kár lenne nem szerepeltetni!
Hogy ne csak a stúdiók által felajánlott forgatókönyvekből válogathasson, barátaivel, Sadie Frosttal, Jonny Lee Millerrel, Ewan McGregorral és Sean Pertwee-vel közös produkciós céget alakított, és egy év múlva eljött az áttörés is: a Tehetséges Mr. Ripley című moziért. Igazi sztárokkal, Gwyneth Paltrow-val, Cate Blanchett-tel és Matt Damonnal játszott együtt, és Oscarra is jelölték érte! Ezután talán már nem is kell sorolnunk a többi sikerfilmet: Ellenség a kapuknál, Hideghegy, Alfie, Closer, Aviátor, Holiday és a legújabb, a Mesterdetektív Michael Caine-nel. Law továbbra sem hagyta el a színpadot sem, ha kiugrunk Londonba, akár láthatjuk is!
Kavarások sora
Law 1997-ben vette el Sadie Frostot, és a négy gyerekükre vigyázó babysitter lett a válóok. A 2000-ben a világ 50 legszebb embere közé választott színész, aki egyébként a Beatles Hey, Jude! című számáról kapta a nevét azóta elég zavaros magánéletet él. Ráadásul Sadie igencsak megkopasztotta a válásnál, gyerekei láthatásáért cserébe Law komoly összeget fizetett, és fizet még most is. Azóta már szakított a dajkával, túl van Sienna Milleren, és leginkább azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy néha fotósokat inzultál. És igen, Hamlet szerepére készül, Kenneth Branagh rendezésében a West Enden.