2007. november 09.
Szerepe van bőven, hiszen a Kiadatás-ban a terrorizmus ellen minden eszközt bevethetőnek tartó CIA-főnököt, Robert Redford új filmjében, a Gyávák és hősök-ben (hazai bemutató: november 29.) a politika legfelső szintjeivel is szembeszálló újságírónőt alakít, de úgy látszik, ő többet akar.
– Elegem van már a kőkemény nőkből – nyilatkozta a színésznő. – Valami egészen mást szeretnék. Nem igaz, hogy nincs rendező, aki észrevenné, mennyi lazaság meg játékosság van bennem.
Szerencsére van ilyen rendező. Nora Ephron új vígjátékában Streep végre valami egészen mást próbálhat ki: egy hivatalnoknőt játszik majd, aki új életet kezd, és munkája helyett inkább egy éven át csak főz, tapasztalatait egy blogon teszi közzé, és konyhabeli kezdeti ügyetlenkedéseivel hamarosan országos népszerűségre tesz szert.
Streep persze azért marad a régi is: teljes erőbedobással készül a megtörtént eseményeken alapuló film forgatására.
– Életemben nem főztem még ennyit – mondta. – Minden egyre finomabb, és én egyre jobban élvezem csinálni.