Pimasz Kamasz és a fullvalóság

2010. január 05.

Papp Gergelyt, „Magyarország Pimasz úrját” ismerjük már szerkesztőként, gyártóként és műsorvezetőként. Most egészen új szerepben lép elénk – és itt is helyt áll, nem is akárhogyan. A Pimasz úr Párizs ellen izgalmas, sokat adó, színes és varázsos könyv egy kamaszról, a fények városáról, elbűvölő emberekről, életre szóló barátságokról – egy könyv, ami minden olyan embernek maradandó élményt nyújt, aki szeret olvasni és szeret élni.

Hogyan jött a könyv megírásának az ötlete?
Pénzt akartam keresni Karácsony előtt… Na jó, ez csak vicc volt. Igazából a kiadóm kért fel még egy éve nagyjából, hogy ha van bármi ötletem, akkor érdemes lenne valamit írnom. Akkor úgy éreztem, nincs semmi témám, aztán rájöttem, hogy igazából nagyon is van, mert volt az életemnek két izgalmas éve, amiről úgy gondolom, hogy talán másokat is érdekelhet. Másrészt pont véget ért a Viasaton a munkám, és volt két olyan két-három olyan hónapom, amikor csak ezzel foglalkozhattam.

A könyvírásban mi volt számodra a valódi kihívás?
Egyrészt az idő, hogy mélyen kell valamivel hosszabb ideig foglalkozni, és minden más háttérbe szorul. Írni nagyon szeretek, de nem tudtam, hogy tudok-e –  ez most majd kiderül…
Nyilván ez egy olyan tudomány, amit illik megtanulni mondjuk egy egyetemen, nekem ez a fázis kimaradt, de őszinte mesélőkedvvel igyekeztem elmondani a történteket. Persze azért riportokat, narrációkat írtam már eddig is, amikről mindig pozitív visszajelzéseket kaptam, ezekkel a bátorításokkal vágtam bele a nagyobb lélegzetű munkába. És meg kell mondjam, iszonyatosan élveztem: két hónapig teljesen elzárva lenni a világtól, csak a gondolataim, emlékeim közt létezni – fantasztikus élmény volt.

A Pimasz úr Párizs ellen életed egy fontos időszakát meséli el. Miért esett a választásod éppen erre a két éves periódusra?
Mert ez volt életemnek az az időszaka, amely a mai napig kihat a gondolkodásmódomra, a cselekedeteimre. 18 és 20 éves korom közt történt, ez eleve meghatározó az ember életében, ráadásul Párizsban és egy különleges élethelyzetben indultam el a felnőtté válás útján. 
A magyarországi társadalmi helyzet és Párizs viszonya is elég különleges ekkoriban, hiszen Franciaország egy teljesen más, szinte elérhetetlen világot jelent az itthoni politikai viszonyok által behatárolt embereknek.
Ma sokkal kisebb a különbség a két ország között. Árakban, választékban ma már közelebb állnak egymáshoz, sőt, tavaly voltam Párizsban, és állítom, hogy sok mindent olcsóbban megkaptam, mint Budapesten. Akkor felfoghatatlan szakadék volt a két ország, a két kultúra között. Apám jó keresetű, vezető beosztású értelmiségi volt, de az ő havi fizetéséből két bérletet tudtam venni, és akkor még nem ettem, nem ittam, nem laktam sehol. Ezeket a kiáltó különbségeket is megpróbálom felsorakoztatni, egyfajta árnyalt képet festeni a korszakról, amely a fiatalok számára érdekesen idegen, az idősebbeknek pedig nosztalgikusan ismerős.

Mennyire fikció és mennyire valóság a Pimasz úr Párizs ellen?
Full-valóság. A figurák, a korszak, a helyszínek mind valósak, nyilván a párbeszédek nem teljes pontossággal felidézettek, de még a drámai hatás kedvéért sem tettem bele semmi olyat, ami nem történt meg. Inkább hangozzon kevésbé jól, de igaz legyen.
Ezek szerint életednek legalább egy szakasza teljesen olyan, mint egy regény…
Igen, elég színes történéseket éltem át akkoriban. Hogy az egész életem kész regény lenne, nem hiszem, de ez az időszak valóban olyan, mintha egy regény lapjai keltek volna életre. 

Pimasz Úr már akkor is Pimasz Úr volt?
Nem küzdöttem nap mint nap az emberekkel,  nem kiabáltam, nem veszekedtem, hanem örültem, hogy élek. De az alapattitűd, az alapszemélyiségem már akkor is ilyen volt: egy kicsit szokatlanul hőbörgő, egy kicsit  hevesebb vérmérsékletű, a maga igazáért küzdeni próbáló fiatalember voltam – pimasz kamasz...

Mi történik ezzel a pimasz kamasszal Párizsban? Egyáltalán hogy jut el oda?
Franciául elég jól beszéltem 18 évesen, ezért Franciaországba jelentkeztem egyetemre. Akkoriban nem volt ez annyira egyszerű, hiszen nem volt ennyire nyitott a világ, de volt egy ilyen lehetőség, és fölvettek. Azonban nem kaptam semmiféle állami támogatást, szüleim sem tudtak segíteni, így nekem kellett megoldanom az életemet. Volt, hogy csöveztem, volt, hogy lopva kellett ennem, volt, hogy féltem, volt, hogy nagyon boldognak éreztem magam, rengeteg barátom lett, és sok érdekes figurával találkoztam.

Számíthatunk egy újabb Pimasz-könyvre?
Igen, nagyon szeretnék írni. Rendkívül élveztem ezt a munkát, és remélem, hogy az olvasóknak is örömet szerez majd. Van már konkrét ötletem, és ha úgy alakul, hogy az emberek szeretik majd, ahogyan írok, szívesen dolgoznék egy újabb könyvön, de mindenkinek megígérem, hogy ez már nem rólam fog szólni. Egy riportkötetet tervezek, amellyel olyan érdekes helyekre vinném el az olvasókat, ahova egyébként csak kevesek tudnak eljutni, és olyan embereket mutatnék be, akik valamilyen szempontból különlegesek, és azt gondolom, mindenki számára sokat nyújthat, ha megismeri őket.